|
Post by Az Idő Császára on Nov 19, 2006 20:29:44 GMT 1
Rémülve látom hogy Dahaka közeledik felém,épp suhint felém az indáival,már lepergett előttem az életem,de ekkor valami történt.A homok körülöttem egy fajta pajzsot képzett előttem ami megállította a Dahaka csápjait,ezután ellentámadásba mentem át.Felugrottam a levegőbe,észrevettem hogy a homok miatt nagyobbat ugrok.A Dahaka fölé kerültem.Lecsaptam rá a kardommal és eltaláltam a karját.Felordított a sebből amit a kardom ejtett rajta fehér fény világított.A Sötét Herceg érdeklődve bnézte párviadalomat Dahakával.
|
|
|
Post by Dahaka on Nov 19, 2006 20:49:25 GMT 1
Hatalmasat ordít, és reflexszerűen el is ugrik kicsit. Másik karjával megfogja a sebet, ne látszódjon a fény, és hogy kicsit összeszorítsa, így enyhítse a fájdalmat, amit már egyszer megismert, és azóta sem felejtett. Ez újabb emlékeztető volt számára, mire is kell majd vigyáznia. Szemei mindennél jobban bevörösödtek, a fekete füst most is körülárta, pedig csak megjelenése előtt szokott figyelmeztető lenni. Rájött, hogy kicsit talán erősebb is lett célpontja, mint volt. Elővigyázatosan próbált támadni, de mikor a vízkardra vándorolt tekintete, dühe bizonyult erősebnek, és újabb csapást intézett a Hercegre. De most indáival csak a víz kardjára öszpontosított, pontosabban arra a karjára, ami a vízkardot tartotta. Kisebb megtévesztés reményében a Herceg látószögén kívülre ugrott, úgy próbálta indáival megfogni a veszedelmes kardot tartó karját. Úgy felemelte, és rángatta, a reményben, hogy talán meg tudja szabadítani a kardot tulajdonosától.
|
|
|
Post by Az Idő Császára on Nov 19, 2006 20:58:51 GMT 1
Dahaka támadása meglepett.Indáival levegőbe emelve próbálja kicsavarni kezemből kardomat.Tehetetlen dühébe lefelejti milyen erő van az idő homokjában.Testem köré gyűjtöm a homokot aztán egy hatalmas robbanás kíséretében távolabb küldöm mamgamtól.Dahaka csápja amivel tartott engem szét robban a hatalmas energiától ami kiszabadul a robbanás során.Dahaka hátrébb ugrik dühében és fájdalmában a termet kezdi el módszeresen szétszedni. -Hatalmasabb erő birtokában vagyok mint hinnéd!-ordítok rá.
|
|
|
Post by Dahaka on Nov 19, 2006 21:35:57 GMT 1
Iszonyú fájdalom hatja át, mikor leszakítja a robbanás egyik indáját. Dühe mérhetetlenül fokozódik, már nem lehet ép ésszel felfogni. Akármilyen is a robbanás, nem lehet Dahaka-val így kikezdeni. Mivel természetfeletti, regenerálódása is hatalmas. Egyik pillanatban még nem volt, másikban pedig máris kijött a hasából egy újabb inda, a régi helyére. Sebesülése, és hirtelen regenerálódása után dühe nem csak a Hercegre hatott ki, hanem a közönségre is. Megint elkezdte "átrendezni a berendezést", így nemkevés homokszörny is búcsút mondhatott nézelődésének. Dahaka tört, zúzott, ritkította a homokszörnyeket, és mikor újra rátévedt vörösen izzó szeme a Hercegre, nekivágta azt a dolgot, ami a kezében volt, vagyis egy oszlopdarabot, ami ha eltalálna egy embert, minimum gerinctörés elnne a vége. A Herceg megjegyzése nem is foglalkoztatta, hisz saját magánál nem tartott mást erősebbnek, csak az Isteneket. E szempontból nem is tudta elkézelni, hogy hogyan tud egy ember erősebb lenni nála. Persze van gyengepontja, és azáltal le lehet győzni, de attól még nem erősebb, ha meg is zudja valaki tenni. A Hercegre dobás után már ugrott is felé, hogy újabb csapást mérjen rá, de most is figyelt a vízkardra, hogy még véletlenülse tudja vele eltalálni bármilyét. Most csak suhintani akart indáival, de az előző eset miatt inkább kezével akart ütni, indáival pedig csak felfogni az esetleges vízkardos védő vágásokat.
|
|
|
Post by Az Idő Császára on Nov 20, 2006 17:14:26 GMT 1
Szánalommal nézem ahogy a Dahaka töri-zúzi a termet. ~Egyszerűen nevetséges.~gondolom magamban,de a felém hajított oszlop darab kizökkent. Elugrom az oszlop darab elől és ellentámadásba megyek át.Látom hoy kiakarja védeni a csapásomat. -Mit akarsz még tőlem?Tönkretettél 7 évvet az életemből.Sok embert megöltél akik nekem fontosak voltak?Az életem kell?Egyedül csak az maradt nekem,de azt nem adom oda könyen.Ezt jegyezd meg.-Ordítok rá.
|
|
|
Post by Dahaka on Nov 20, 2006 17:26:06 GMT 1
Ott áldogál körülötte, gondolkodik, hogyan adja meg a kegyelemdöfést. ~Hogy mer ez ellenem szegülni? Miért nem válassza a könnyeb utat?~ Kicsit távolabbra lép, hogy jobban átlássa a helyzetet. Patthelyzetben van, hisz semelyikük se tudja a másik életét kioltani. Kezd már elege lenni az oda vissza műveletekből, amit ők ketten alakítanak. Így megfogja a hozzá legközelebb lévő tárgyat (ami egy asztal volt), és a Herceg felé dobja. Ez után minden tárgyat, eszközt, tehát az egész berendezést elkezdte dobálni felé. A négy indájával elég nagy sorozattűz érhette a Herceget, hisz nehéz a berendezést kikerülni.
|
|
|
Post by Az Idő Császára on Nov 20, 2006 17:38:45 GMT 1
Nem ér meglelpetésként az hogy Dahaka elkezd engem dobálni.Ereje mindig is a brutális erőn alapult.Homokkal pajzsot emelek magam elé.Minden erőmet bekell vetnem ahoz hogy megállítsam a tárgyakat amiket felém dobott. -Mindig is ezt csináltad,törtél zúztál.Neked még logikád sincs.Tudsz egyeltalán gondolkodni?Vagy csak törsz és zúzol?Leszerepeltél az Idő Vonal elrontott téged.Mostmár csak nyűg vagy neki.Megfogsz egyszer halni.Ez a sorsod.
|
|
|
Post by Dahaka on Nov 20, 2006 17:54:54 GMT 1
Látta, hogy nem jut sokra a dobálással, de a Herceg mondata már több volt a soknál. ~Ebből elég, fejezzük be!~ Így dühöngve, eléugrott, megremeget alatta a föld, úgy, hogy még a falból is levált néhány réteg, és semmitől nem zavartatva elkezdte a Herceget körülvonó pajzsot ütni. Ütötte indáival, és rendes kezével. Nem érdekelte, hogy mi lesz, ha megvágja megint a vízkarddal, elege volt a sérelmekből, és abból, hogy egy ilyen kicsi ember ilyen hangnemben beszéljen vele. Kezével ütötte leginkább a pajzsot, néha pedig forgott egyet, és úgy vágott rá indáival a pajzsra. ~Ezt már nem fogod kivédeni, és még azzal a rohadt karddal se fogysz megállítani.~ Csak arra koncentrált, hogy a pajzsot átüsse, és a Herceget eltüntesse az élők soraiból. És ezért még arra is képes lett volna, hogy kibírja, ha a vízkarddal belévágna, vagy megint levágná az egyik indáját.
|
|
|
Post by Sötét Herceg on Nov 21, 2006 20:25:44 GMT 1
*Mikor meglátja Dahakát lelassítja az időt és felugrik az emeleten található kis páholyba beugrik s onnan figyeli az eseményeket* ~ez nem engem akar, csak a Herceg kell neki ~ Gonosz vigyor üll ki az arcára a páholy sötétjében ~de ez így patt helyzet, Dahakánákl nincs semmi A hercegnél meg egy hatalmas erejű kard... Ezen változtatni kell~ *Leugrik s a Lánc a herceg felé kezd repülni hihetetlen sebeséggel Vagy őt találja el vagy a kezében lévő kardokat kapja el ami eredetileg is a cél, majd mikor betalál visszarántja őket. ha a herceg feláldozza magát a kardokért és őt találja el magtá a testet húzza el Dahaka elől, vagy ha a kardokra csavarodik rá akkor azokat rántja magafelé s melelte csapódnak be a falba amik hasonló módonszorulnak be amint az Exalibur. Majd odakiabál a Hercegnek...* - Fuss te bolond, ÉN AkARLAK KINYÍRNI!- *Ezután Kezdi hergelni Dahakát hogy a láncal csapkodja, a lánc mintha külön élett élne, már nem csak lóg ki a kezéböl, már mozog mint egy kígyóó. Egyik Pilanatban mikor Dahaka nekiugrana a hercegnek a lánc körbetekeredik rajta s egy pillanatra a Sötét Herceg meg is tudja tartani de mivel nem kérdéses kin van több izom így a lánc másik felén kissé megugrik, de sikerül a pillaantnyi hatásszünet hogy a Herceg menekülőre tudja fogni... ~mint a gyerekek akik a kis játékért veszekednek, csak egy kicsit felnőtebb korban~
|
|
|
Post by Az Idő Császára on Nov 23, 2006 17:41:20 GMT 1
~Ez érdekes.Pont a Sötét Herceg akar engem megmenti?Csak azért hogy megöljön?Hiába nincs neki logikája. KArdjaim kiesnek a kezemből de nem foglalkozom velük, jobbnak látom menekülőre fogni. Kihasználva a szünetett elrohanok a teremből egyenesen a főcsarnokba.Ott megpihanek és várom a további dolgokat.
|
|
|
Post by Dahaka on Nov 23, 2006 17:50:16 GMT 1
Eléggé megzavarta, hogy egy másik személy is, aki hasonlított kicsit az eredeti célpontjára, beleavatkozott a csatájába. Először a beleavatkozó felé fordult, hogy arra támadjon, és megsemmisítse, mivel a feladatába belezavart, és az a düh, ami már felgyülemlett benne, nem engedte tisztán gondolkodni, és dühe irányítása miatt másra terelte figyelmét. De miután elindult az új célpont felé, feltűnt neki a másik célpont elfutása. Hamar észbekapott, és a Herceg után indult, hogy befejezze azt, amit elkezdett. Mikor kicsit megállt a cél, mind a négy indájával nekivágott annak a falnak, ami előtt a Herceg állt.
|
|
|
Post by Sötét Herceg on Nov 23, 2006 19:34:30 GMT 1
*Mikor a két kard elrepül mellete s beleáll a falba, utána rögtön jön Dahaka mivel Hercegel foglalkozott, oldalrol elkapja és nyíl egyenesen repül a falnak, majd a támadó elindul a másik irányba mert látszik hogy nem S.H. a kiszemelt számára. S.H. "felpattan" a nagy esés után de a homok rengetegböl erőt nyerve új erőre kap s megy a "többiek" után persze tiszteséges távolbol.* ~Lehet nemkellet volan beleszólni, ez a szörny elég keménynek látszik, de legalább a Herceget megöli. Bár jobban élveztem vola én...~
|
|
|
Post by Az Idő Császára on Nov 28, 2006 14:16:48 GMT 1
~Ezt bekéne valahogy végezni mert már nem bírom ki sokáig,erőm utolsó maradékát is arra fordítottam hogy a kardjaimat viszaszerezem ami elég balul sült el, hisz tűzzel nemlehet tűzzel harcolni. Hiába próbálom kicselezni a sötét Herceget hisz ugyan úgy használja az időt mint én...~ Dahaka követ engem,megállás nélkül.Az előcsarnokban kell ezt befejeznünk nincs más megoldás. Megálok az előcsarnokban amikor Dahaka indái elkapnak engem,nem tudok mit tenni vagy a Sötét Herceg szedi le rólam ezt a szörnyeteget vagy meghalok. Közben feltűnik pár homokőr akik megpróbálják megsebezni a Dahakát nem sikerül nekik.
|
|